Elvileg egy karácsonyi vásár azért van, hogy az
emberek kicsit ráhangolódjanak az ünnepekre, meg mondjuk azért, hogy jelképes
(és néha kevésbé jelképes) áron ajándékokat vásárolhassanak a szeretteiknek,
mindezt egy helyen, különböző programokkal megspékelve.
Elvileg mi azért utaztunk át Jake-kel, hogy eltöltsünk
ott egy jó délutánt/estét, a kivilágított standok között mászkálva. Hát, az
egészből az lett, hogy elsődlegesen ettünk, ittunk, valamint Fridával
ország-világ előtt hülyét csináltunk magunkból a játszóházban, mindeközben fájó
hasra panaszkodva a sok röhögéstől, szóval teljesen megérte.
A társaság adott volt, és miután benyomtam egy egész
kürtőskalácsot, szomjas lettem.
-Veszünk még forralt bort? - kérdeztem a drágámtól,
viszont ez sokkal inkább kijelentésnek tűnt. Burkoltan, vagy kevésbé burkoltan
ténylegesen az is volt.
-Így is kottyos vagy, Charlotte. - szólt közbe
Dave.
-Kis pofádat most befogod! - vágtam rá azonnal,
vigyorogva, majd visszanéztem az eredeti célszemélyre.
Aki - mily meglepő - azonnal beadta a derekát, és a
kezembe nyomta a második, gőzölgő poharat, majd a másik két hülye kezébe is.
Csodálatos. Mind a négyen fűszeres forralt borral a kezünkben császkáltunk
tovább, és végül némiképp vásároltunk is.
Nem akartam semmi csöpögőset venni a Green Day-nek,
szerintem nem is várták, viszont mindegyiküknek egy rénszarvasos agancsfejdísz,
meg piros orr, hozzá egy olyan póló, ami rénszarvasbőgést ad ki, ha megnyomjuk
a hasát: tökéletes. Az árus pedig boldog lehetett, mert felvásároltam az
idétlen cuccát, minden létező színben.
-Csak ne legyen egyforma. - magyaráztam, majd fizettem
neki. Mellesleg ezzel teljes mértékben egyetértett velem, mily meglepő.
Közben a többiek valami italos standnál álltak, és
várták, hogy sorra kerüljenek a kóstolásnál. Vagyis csak egyvalaki várta, az
pedig a legjobb barátom volt, aki nagyon megörült, mikor meglátott.
-Gyere már, van ingyen mézes pálinka!
-Mi van? - vágtam rá, majd a röhögő Jakob kezébe
nyomtam a szerzeményeimet, és odafurakodtam a kis asztalhoz, ahol egy lány
valóban különféle italokat öntögetett decis papírpoharakba. -Kóstolunk?
-Kóstoltok? - kérdezte ő is. -Válasszatok, amelyik
szimpatikus. Ha valamelyik megízlik, hátul vásárlásra is van lehetőség.
Tulajdonképpen ezzel az utolsó szösszenettel mondta ki
ránk mit sem sejtve az úgymond "halálos ítéletünket''. Ahogy összenéztünk
Dee-vel, már akkor tudtuk, hogy ebből oltári nagy elázás lesz. De csak kettőnk
részéről, az oldalbordája meg az én vőlegényem nem tervezett különösebb botlást.
Hát, mi igen. Egy öreg házaspár volt még akkor ott
rajtunk kívül, szóval fellépett a bizonyos bőség zavara érzés. Hiszen annyi
féle cucc volt ott. És mindegyik ránk várt, szinte kacsingattak a papírpohárból
ránk, amolyan "engem igyál meg, tőlem bebaszol rendesen"
fílingben.
-Na, mi legyen? - kérdezte a küzdőtársam.
-Likőr. - vágtam rá kapásból, és szerintem erre is
számított, mivel elröhögte magát. -Valami édes. Keresel nekem valami
édeset?
-Ott vannak előtted. - szólt rám.
Jé, tényleg ott voltak! Hogy nekem ilyesmi miért nem
jut soha előbb eszembe, hogy mondjuk le is nézzek az elém táruló kínálatra? Ami
nem mellesleg ingyen volt. Bár, ha jobban belegondolok, tőlünk az is kitelt
volna, hogy szomjúságra panaszkodva veszünk egy egész üveg valamit. Csak a rend
kedvéért, persze.
Mindegy is, lényeg a lényeg, elvettem két csokilikőrt,
majd koccintottunk vele.
-Huzi vagy buzi! - emeltem fel a poharamat, majd
lehúztuk.
És ez így ment sok kis poháron át, mindenféle fahéjas
és szegfűszeges italkülönlegesség keretében, mézes vagy almás pálinkák,
előkerült némi bor, és mire a nyolcadik kis papírpoharat csúsztattuk egymásba a
többivel együtt, én személy szerint úgy éreztem, hogy akkor most off.
Mellesleg nem volt hányingerem, nem volt kettős látás,
egyszerűen csak baromi jó kedvem kerekedett. Ami mondjuk az előtt is esedékes
volt, így viszont rásegítettünk.
-Jól vagy? - nézett rám visszafojtott vigyorral a
drágám, majd nemes egyszerűséggel a karjaiba borultam. -Aha, látom egész
jól.
Dave viszont még ellett volna az italkínálattal, a
lány, aki kínálta pedig a legnagyobb lelki nyugalommal válaszolgatott az
összefüggéstelen kérdéseire. Amiknek a mondandója mindössze annyi volt, hogy
"adjál még". Remek.
Frida szerencsétlen fejét látva megkocogtattam a
barátja vállát, mire az ingatagon felém fordult.
-Tipli van. - jelentettem ki, mindezt lehetetlenül
kótyagosan, folyamatosan vihorászva. A srác pedig - jó küzdőtárs lévén -
egyszerűen átkarolta a vállamat, és végre hajlandó volt elmenni onnan.
Nagyszerű, ezt is megéltük.
-A puszta leheletétől ide tudnék hányni. - dünnyögte a
legjobb barátnőm, látványosan duzzogva. Mivel ő eleve nem él semminemű
alkohollal, plusz ugye a szülei otthon egy konyakmeggy miatt is borzasztóan
berágnának (ki érti?), meg sem kísérelte az ivást. És amúgy nem is állt
szándékában, viszont azt sem szereti, ha a barátja részeg. Aki - több-kevesebb
sikerrel - éppen azért mindig tagadja, hogy buliban inna. Hát, mindez most
besült, de rendesen. -Én nem viszem haza, az tuti.
-Kettőtök közül te laksz messzebb, rémlik? - röhögött
fel Jake, majd látva az elkeseredettséget rajta, kedvesen felemelte a
lehorgasztott fejét. -Hé! No para, rendben? Néz rájuk, Lottie is totál készen
van. Hazakísérlek majd. Feltéve ha egyedül merem hagyni otthon...
-Engem nyugodtan! - vihogtam, majd Dee-be karolva
elindultunk. -Az állomáson találkozunk, ti nézelődjetek csak.
Kicsit támogatni kellett az említettet, az ugyanis
néha dűlöngélt, én viszont szilárd talajon álltam. Vagy azért, mert lényegesen
jobban bírom a piát mint ő, bár ez egy hülyeség, köztudott, hogy a legkisebb
alkoholmennyiség is kiüt, feltéve ha tömény. Így inkább az lehet a magyarázat,
hogy amíg én az édesebb likőrökkel szemeztem, addig ő bátran magába öntött több
adag mézes pálinkát. Ami egy cseppet sem tette józanabbá, mint amilyen
alapjáraton szokott lenni.
Nem gáz amúgy, teljesen jól elvoltunk, részegnek
részeg a barátja. Már éppen elkezdtünk énekelgetni és valami ismeretlen táncba
elegyedni, amit csak mi értettünk, amikor valaki utánunk kiáltott.
-AZ ÁLLOMÁS ERRE VAN!
Értetlenül megpördültünk, és úgy húsz méterrel előrébb
Frida ideges, de már beletörődő fejét láttuk, mellette az én Jakob Danger-öm
folyamatosan a szemét törölgette, ami minden bizonnyal nem a
hidegtől könnyezett. Sokkal inkább a szerencsétlenségünkből adódó káosz
szórakoztatta.
-Jövünk már, Édes! - integetett felé Dave, majd engem
maga után húzva elkezdett felé rohanni.
~
Mire kiértünk a vasúthoz, hát komolyan mondom, az egy
művészet volt, viszont ahhoz képest simán ment. Értem én ezt arra, hogy egy
kukát sem gyújtottunk fel, és mindössze két embertől kunyeráltunk cigit, azt is
nekem. De ezektől eltekintve minden klappolt, bár a barátnőm látványosan húzta
a száját.
A vonatra mindössze perceket kellett várni, majd mikor
felszálltunk, elfoglaltunk egy üres kabint, és végre az eredeti felállásban
ültünk le egymás mellé. Én Jake vállára hajtottam a fejemet, Dave pedig
Fridáéra.
-Most berágtál? - búgta a lány fülébe bűnbánón.
Frida az égnek emelte a tekintetét, majd végre
halványan elmosolyodott. Ami annyit tesz, hogy megbocsájtott neki, bár
szerintem eleve a semmin húzta fel magát. Békülékenyen kulcsolta az ujjait a
másik kezére. Nagyszerű.
Mindeközben én a legnagyobb lelki nyugalommal
hajtottam a fejemet Jakob vállára. Minden gömbölyű volt. És egy csodálatos
délutánt élhettünk meg együtt, ki-ki józanabbul vagy éppen ázottabban. Így van
ez rendjén.
aaah hogy itt lehet megjegyzést írni!!!
VálaszTörlésmily meglepő, igaz?:D már én is elszoktam tőle amúgy.
Törlés