#303.

Ajajaj. Annyit tudni kell, hogyha már valamit így kezdek, akkor valami olyannak is kellett történnie. Jelen esetben pedig határozottan ilyesmiről volt szó. Hol is kezdjem?

Oké, ugye ott hagytuk abba, hogy a csapat fele kellemesen ébredt a szülinapi bulim után, köztük én is, aztán kajáltunk. Igen. Nos, az a bizonyos hétvége viszonylag simán ment, már ami az eseményeket illeti. Én gőzerővel tanultam, a Green Day pedig pakolt.

Hogy miért is? Talán azért, mert lassan indult a repülőjük. Vissza kellett térniük Kaliforniába, ami rám nézve egy pár napos szomorkodást jelentett. Hát, ehhez képest semmi olyanról nem volt szó, teljesen közömbös volt számomra az egész helyzet. Kezdtem megszokni az állandó búcsúzkodást, pedig úgy gondoltam, lehetetlenség.

Megfogadtam, hogy vigyázok magamra, szétölelgettem mindegyiket, majd integettünk a taxinak hárman. Jakob, Lewis és én.

Ezek után pedig minden erőmmel azon voltam, hogy a napok a lehető leggyorsabban teljenek. Annyi plusz programot sűrítettem bele az amúgy is túlzsúfolt napjaimba, amennyit csak bírtam. A vőlegényemet alig láttam, későn értem haza mindig, akkor meg már jóformán csak kajáltam, beszéltük pár szót, aztán aludtunk. 

Közben azért ő sem gecizett, hanem gőzerővel készült a téli vizsgáira. Érthető volt tehát, hogy világunkat nem tudtuk. Az tartotta bennem egyedül a lelket, hogy a karácsony és szilveszter közti időt ismét a Green Day-jel töltjük majd. 

~

DECEMBER 22.

Nehezen, de eljött ez a nap is. Két nap szentestéig, tanulástól mentesen, fél nap alvás után, kipihenten néztem elébe a délutánnak. Közben pedig folyamatosan azon járt az eszem, hogy Jakob Danger-nél édesebb ember a Földön nincs még egy. 

Hogy miért mondom ezt? Oké, az egész vitánk azon volt, hogy Anyáékkal vagy Adie-ékkel töltsük a huszonnegyedikét. Mert hát ugye mindketten a családunkhoz tartoztak. A kettő közötti ingázás, hogy mennyire utálom is ezt! A szüleim nem hajlandóak a repülőútra, meg azért a magyarországi rokonságot se rángathatjuk kedvünk szerint. Én mégis azt mondtam neki, hogy repüljön haza, legyen BJ-ékkel.

Mert így lenne a logikus. 

Aztán jött Lewis, és kisegített minket. Hogy mivel? Nos, mindig is reálisan látta az én dolgaimat, az övéiről már persze nem ez mondható el, minden esetre rávilágított az időeltolódás vidám tényére. Bizony. Így össze fog jönni az, hogy itthon is és otthon is a családdal töltjük ezt a napot. 

Nagy levegő, kifúj. Ez is rendben volt. 

De vissza a tárgyra! Tehát. Huszonkettedikén hamarabb hazaértem, mint szoktam, igaz át is fagytam rendesen, de nem téma. Berontottam az ajtón, bedobtam a táskámat a szobába, és le se vetkőztem. 

-Öltözz! - dobtam meg Jakob-ot a sáljával. Értetlenül nézett rám, szerintem ráadásnak jogosan is. 

-Hova pörgünk, Lottie? - mosolyodott el. -Mit érzel? 

-Átugrunk Debrecenbe a karácsonyi vásárra. Ha akarod ha nem, bár úgyis akarod, elvégre velem leszel. - rebegtettem a szempilláimat, majd egyszerre röhögtünk fel.

-Tőlem mehetünk bárhova. - emelte el védekezőn a kezét. Imádom. Valahogy mindig meg tudunk egyezni végül. 

Nem volt kedvem kilométereket sétálni a vasútállomásig, így hívtam egy taxit, hogy vigyen ki minket. Ezt mondjuk a drágám se ellenezte. A téli hideg, csúszós időben nem lett volna túl sok hangulata szarrá fagyni. Megértem, megértem. 

Út közben pedig megállás nélkül fecsegtem, de mondjuk ezt már megszokta tőlem. Abszolúte megszokta. A másik meg az, hogy eleve ő is fossa a szavakat, szóval... 

Aztán leszálltunk a debreceni állomáson, engem pedig elkapott a fíling. Minden annyira karácsonyi volt, hogy egyszerűen akaratlanul is bárgyún vigyorogtam mindenen. 

-Na, látom örül a fejed. - bökött oldalba vigyorogva.

-Miért, te nem érzed? 

-Mit? - nézett rám furán. 

-Ezt az egészet. Úgy érzem, mindenkit szeretek. 

-Hát, éljen az én ál-antiszociális, őrült barátnőm! - húzott magához, majd egy puszit nyomott a fejemre. -Az egyetlen, aki annyira benne van a fílingben, hogy fel akar fázni. - mért végig. 

Nos. Talán lehet benne valami, tekintettel a tüllös szoknyámra, az alatta viselt harisnyára, a bakancsomra, meg a szövetkabátomra, és az ujjainál levágott bőrkesztyűmre. Jó, néha talán kicsit jobban elfog valami nőiesen való öltözködésre ösztökélés, mint általában. Tekintettel arra, hogy szoknyát én egy évben max ötször vagyok kegyes felvenni. 

Tehát igen, adottak voltunk mi ketten, egy karácsonyi vásár címszó alatti debreceni sétafikára. Remek. 

Igazából fogalmam sem volt, merre kell menni, de szerencsére sodortak minket az emberek. Azok, akik az ilyen jellegű vásárokon akarnak ajándékokat szerezni még, last minute jelleggel. Egy biztos: hatalmas hangulata van az egésznek. 

Egy negyed óra séta után aztán belecsöppentünk mi is ebbe a bizonyosba. Jó lány lévén csillogó szemekkel pásztáztam a standokat, és egyszerre akartam mindent megnézni. 

-Veszünk forralt bort? - néztem Jake-re. 

-Minek? Te utálod a bort. - emlékeztetett. 

-De a forralt olyan finom! - sóhajtottam. -Naaa, ne legyél már gyökér! Legfeljebb te nem kapsz. - vonogattam a vállamat, mire elnevette magát. 

-Veled ellentétben én bármilyen formában megiszom. 

-Helyes. A vendégem vagy. - nyomtam a kezébe egy frissen vásárolt, gőzölgő, háromdecis papírpoharat. 

Hideg volt, viszont nem igazán fáztam. Eleve fel voltam öltözve rendesen, hozzá még társult az is, hogy átmelegített az ital, plusz Jake kezét is őrülten szorongattam, és hát ugye a bennem tomboló megmagyarázhatatlan bizsergés is társult mindehhez. Kifejezetten jól éreztem magamat, talán ilyen jól akkortájt még sosem.

Kronológiai sorrendben jártuk végig az összes bódét, mindent megnéztünk, kóstoltunk mézeskalácsot, csináltunk közös képet egy plüss rénszarvassal, mindeközben pedig irtó sokat röhögtünk. 

Aztán meghallottam egy ismerős hangot, és nem akartam hinni a fülemnek. 

-Beette a fene a puccos társaságot is Debrecenbe? 

Hitetlenül fordultam meg, mert egyszerűen nem voltam képes feldolgozni a tényt, hogy Frida az. Pedig ő volt. Jenny melletti másik legjobb barátnőm rohant felém őrült tempóban, mögötte pedig a Lewis melletti másik legjobb barátom, és egyben Frida barátja, Dave sétált, normál tempóban. 

-Nem mondod! - kiáltottam fel meglepetten, majd hagytam, hogy rám ugorjon. Lányos cucc, a srácok pedig kezdenek hozzászokni a dologhoz. -Vásároltok? 

-Lógunk. - vonta meg a vállát a barátnőm, majd üdvözölte Jakob-ot is.

Ekkor ért oda hozzám a páros másik fele, akire viszont már én ugrottam fel eszelősen. 

-Szia! - üdvözölt vidáman, és tudtam, hogy mosolyog. 

-Szia, Dee! - nyomtam három puszit az arcára. -Jöttök velünk? 

-Nem, azért jöttünk ide hozzátok, hogy aztán elmenjünk mellettetek. 

-Gondoltam. - vigyorodtam el, majd újból megfogtam Jakob Danger kezét. 

És akkor indulhattunk. Mind a négyen kipirulva, röhögve, és folyamatosan egymás vérét szívva.